A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola a kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékházzal együttműködésben Vörösmarty Mihály születésének 220. évfordulója alkalmából emlékévet szervez, amelynek keretében a Magyar Versmondók Egyesülete szakmai támogatásával Vörösmarty-versünnepet hirdet.

A Versünnepen KÖZKÍVÁNATRA az ország MINDEN iskolájának tanulói részt vehetnek az alábbi feltételekkel:

2020. december 15-ig egy szabadon választott Vörösmarty verset videón vagy telefonon rögzítve kell beküldeni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. A beküldő tüntesse fel nevét, korát, iskoláját és lakcímét. Az iskolák összegyűjtve is elküldhetik nevező versmondóik anyagait, de egyénileg is lehet nevezni.

A zsűri 2 kategóriában hirdet eredményt: 6-12 és 13-18 éves korig.

Mindkét kategóriából 5-5 versmondó jut a Versünnep döntőjébe.

A Versünnep napján egy kötelező és a szabadon választott (korábban beküldött) verset szavalják el a résztvevők, ezek alapján hirdet végeredményt a zsűri.

Kategóriánkként az első három helyezett díjazásban, és minden döntőbe jutott versmondó ajándékban részesül.

A nevező iskolákat is elismerésben részesítik a szervezők.

A vírushelyzetre tekintettel a Versünnepet kizárólag online térben bonyolítjuk!

A Vörösmarty-versünnep kötelező versei korosztályonként:

 

6-12 éves kategória: Hymnus
13-18 éves kategória: A vén cigány

 

Vörösmarty-versünnep zsűri tagok:

 

L. Simon László
író,
országgyűlési képviselő
Bobory Zoltán
költő,
a Vörösmarty Társaság elnöke
Kelemen István
színművész,
a Csajághy Laura Színpad igazgatója
Bakonyi István
irodalomtörténész,
író
   
  Rodics Eszter
a Halász-kastély igazgatója,
a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke
Lutter Imre
a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke - előadóművész,
újságíró
 



További információ: www.vorosmartyemlekhaz.hu

 

A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN HIRDETETT DÖNTŐSÖKET A ZSŰRI A VÖRÖSMARTY-VERSÜNNEPEN

Lezajlott a Vörösmarty-versünnep elődöntője, amelyet a vírushelyzet miatt csak a zsűri jelenlétében bonyolítottak tegnap a kápolnásnyéki Halász-kastélyban. A döntnököknek nem volt könnyű dolga: több száz versmondó küldte be pályázatát, amelyek közül két korcsoportban határoztak a továbbjutókról. A szervező Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke, Rodics Eszter kiemelte, nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a vírushelyzet ellenére számos iskolát és fiatalt sikerült elérni üzenetükkel. Külön hangsúlyozta, hogy a zsűri örömmel nyugtázta: nem csak az irodalomból kötelező versek jelentek meg a pályázatokban, hanem Vörösmarty kevésbé ismert költeményei is.

A Versünnep pályázatára több száz pályázat érkezett az ország minden pontjáról, sőt a határon túlról is. A hat tagú zsűri január 21-én ült össze, hogy értékelje a közel nyolc órányi anyagot. Az egész napos munka során szívmelengető élmény volt a számtalan ifjú tehetséget hallgatni, és nagyon nehéz dönteni. A felhívásban eredetileg korcsoportonként 5-5 továbbjutót hirdettek, de a zsűri végül úgy döntött: bővíti a továbbjutók számát, mivel kimagasló számban jelentkeztek tehetséges szavalók. Elbűvölő személyiségükkel és bájos versmondásukkal többen is elvarázsolták a zsűri tagjait, így született döntés a Csongor és Tünde különdíjak megalapításáról és adományozásáról is.

A zsűri értékelésében külön kiemelte, hogy több iskolából is érkeztek közös, osztálymunkában megvalósult versmondások, amelyek közül egyet különdíjjal is jutalmazott, megköszönve a pedagógusok lelkes felkészítő és szervező munkáját is. Örömmel fogadták a szervezők és a zsűri is, hogy számos, Vörösmarty Mihály nevét viselő iskola diákja is jelentkezett, és döntőbe is jutott. Külön oklevéllel díjazza a zsűri azokat az iskolákat is, ahonnan a legtöbb jelentkezés érkezett. A zsűri döntése alapján a 6-12 éves korcsoportból hat, a13-18 éves korcsoportból pedig tíz versmondó indulhat a dobogós helyezésért. A döntőre 2021. február 26-án 11 órától kerül sor, a vírushelyzet miatt változatlanul online térben szervezve.

 

A VÖRÖSMARTY-VERSÜNNEP ZSŰRIJE KIHIRDETTE A NYERTESEKET

Az alábbi linket megtekinthető a Vörösmarty Versünnep döntőjéről készült összefoglaló:
https://www.youtube.com/watch?v=VktexVAeiwk

 Március 5-én lezajlott a Vörösmarty-versünnep döntője. A Vörösmarty-emlékév kiemelet kezdeményezése volt a szavalóverseny, amelyre nagy számban, még az országhatárokon túlról is jelentkeztek a lelkes versmondók. A döntőnek a kápolnásnyéki Halász-kastély adott otthon, ahol a hattagú zsűri értékelte a továbbra is online térben, élő kapcsolásban elhangzott szavalatokat, és nehezen bár, de eredményt is hirdetett.

A döntő résztvevőit L. Simon László országgyűlési képviselő, a zsűri elnöke köszöntötte. A különleges eseményen kitüntető oklevelet vehetett át a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Valkai Lénárd, ebből az intézményből nevezett ugyanis a legtöbb diák a versenyre. A döntő alkalmával adták át a zsűri által alapított és odaítélt Csongor- és Tünde-díjakat Kopcsa Biankának és Faller Marcellnek az elődöntőre beküldött elbűvölő versmondásukért.

 A döntő során két alkalommal mutathatták meg tehetségüket az ifjú versmondók: először a kötelező (Hymnus és A vén cigány), majd a szabadon választott Vörösmarty költeményt kellett elmondaniuk. Technikai szempontból is tökéletesen sikerült a lebonyolítás. A zsűrinek ismét nagyon nehéz feladata volt: a fiatalok nagyon komolyan vették a felkészülést, megható és felemelő pillanatokat élhetett át a hallgatóság. A járványhelyzet ellenére a fiatalok mindent megtettek annak érdekében, hogy előadásuk minden szempontból kitűnő legyen. A szervezők éppen ezért a döntő szerkesztett felvételét nyilvánossá teszik a Vörösmarty-emlékév médiafelületein, ahogy a döntő eredményét is.

A zsűri döntése alapján a következő végeredmény született:

 

A zsűri tagjai:

L.Simon László
író, országgyűlési képviselő

Bakonyi István
irodalomtörténész, író

Bobory Zoltán
költő, a Vörösmarty Társaság elnöke

Kelemen István
színművész, a Csajághy Laura Színpad igazgatója

Lutter Imre
a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke - előadóművész, újságíró

Rodics Eszter
a Halász-kastély igazgatója, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke

Nyitvatartás 2024. október 10.-től:

Hétfő: Zárva
Kedd: Zárva
Szerda: Zárva
Csütörtök. 10-16
Péntek: 10-16
Szombat: 10-16
Vasárnap. 10-16

Amennyiben nyitvatartási időn kívül szeretnének ellátogatni hozzánk, kérjük a következő e-mail címen, előzetesen jelentkezzenek be: info@vorosmartyemlekhaz.hu
Nyitvatartási időn kívül nem érvényesíthetőek a kedvezmények, mindenki számára egységesen 1500 Forintos belépőjeggyel látogatható az Emlékház.


2023.06.01-től érvényes belépőjegy áraink:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák/nyugdíjas: 750 Ft
Múzeumpedagógia: 2400 Ft/fő
Tárlatvezetés/csoport: 3000 Ft
Esküvői fotózás: 25.000 Ft/alkalom

Csoportkedvezmény: 30 főtől – 20%


50%-os kedvezmény:

- 6. életévének betöltésétől-26. életévének betöltéséig
- 62 év feletti személy
- Legalább két 18 év alatti személyt kísér és annak közeli hozzátartozója (max. 2 fő)
- Társadalombiztosítótól öregségi teljes nyugellátásban részesül


Díjtalanul látogathatják az emlékházat az EGT alábbi állampolgárai:

- 6 év alatti gyermek
- aki a 70. életévét betöltötte
- fogyatékos személy és 1 kísérője
- Minisztérium által kiadott szakmai belépővel rendelkező személy,
- aki legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagja,
- köznevelésben dolgozó pedagógus, szakképzésben dolgozó oktató
- minden hónap utolsó vasárnapján a 26 év alatti fiatalok és akik 18 év alatti gyermeket kísérnek ( max.2 fő)

A kedvezményre jogosító dokumentumot kérjük felmutatni!


A nemzeti ünnepeken (március 15., augusztus 20., és október 23.) állampolgárságra való tekintet nélkül a muzeális intézmények kiállításai díjtalanul látogathatók.

Áraink forintban értendők és az ÁFÁ-t tartalmazzák.

Az Emlékház megújulását szolgáló beruházás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.