220 éve született Vörösmarty Mihály Kápolnásnyéken. Tiszteletére a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola irányításával emlékévet szervezünk, amelynek keretében felavatjuk a megújult Vörösmarty Emlékházat, illetve a kúria mögött elkészülő Csajághy Laura Színpadot, ahol az első premier Vörösmarty Csongor és Tündéje lesz. E napon Csajághy Laura szobrát, Pető Hunor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását is leleplezzük. Irodalmi konferenciát szervezünk Vörösmarty életművéről szakértő előadók bevonásával.
Kiemelt célkitűzésünk, hogy minél több diák jusson el a megújult Emlékházba, és múzeumpedagógiai foglalkozások keretében mélyítse ismereteit a költőről és szellemi örökségéről.
Ezt a szándékot erősíti az országos rajzpályázat és szavalóverseny is, amelyet meghirdettünk illetve meghirdetni tervezünk. Vörösmarty egykori – ugyancsak újjászületett – boros pincéjénél, Velencén teljes alakos szobrot állítunk a költő születésnapján. Emlékérméket is kibocsátunk tiszteletére Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas képzőművész tervei alapján.
Mindezeket kiegészíti Bányai Balázs történész kötete az Emlékház és a benne élők történetéről, amelyet kiadni tervezünk.

Kiemelt küldetésünk, hogy a térség híres szülöttének kulturális hagyatékát ápoljuk, kezdeményezéseinkkel, rendezvényeinkkel megőrizzük, és bemutassuk életének a Velencei-tó térséghez kötődő helyszíneit és munkásságát.

Rodics Eszter
elnök
Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola

A Magyar Költészet Napja




A Vörösmarty-emlékév online évzáró rendezvénye népszerű művészek és a Vörösmarty-versünnep fiatal tehetségeinek részvételével. 2020-ban volt 220 éve, hogy megszületett Vörösmarty Mihály, hazánk második nemezti himnuszának, a Szózatnak költője. Neve szorosan összekapcsolódik Kápolnásnyék és a Velencei-tó térségével, hiszen itt született és élete végén újra visszatért szeretett vidékére. Tiszteletére 2020-ban Vörösmarty-emlékévet szervezett a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola, amelynek keretében számos esemény és kezdeményezés valósult meg.

"Mi dolgunk a világon?"




Versösszeállítás a 220 éve született Vörösmarty Mihály tiszteletére

Előadják: Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek

Elhangzik:
Vörösmarty Mihály: A Guttenberg albumba, Az emberek, A hontalan, Magyarország címere, Setét eszmék borítják…, Jóslat, Gondolatok a könyvtárban, A merengőhöz, Magyar költők, Hazafiak, A vén cigány, Előszó című költeménye ,valamint részletek a Csongor és Tündéből, a Zalán futásából és a Czillei és a Hunyadiak című történelmi színműből

Szerkesztette: Rózsássy Barbara és Lázár Balázs
Zene, zenei szerkesztés: Csörsz Rumen István

Nyitvatartás 2024. október 10.-től:

Hétfő: Zárva
Kedd: Zárva
Szerda: Zárva
Csütörtök. 10-16
Péntek: 10-16
Szombat: 10-16
Vasárnap. 10-16

Amennyiben nyitvatartási időn kívül szeretnének ellátogatni hozzánk, kérjük a következő e-mail címen, előzetesen jelentkezzenek be: info@vorosmartyemlekhaz.hu
Nyitvatartási időn kívül nem érvényesíthetőek a kedvezmények, mindenki számára egységesen 1500 Forintos belépőjeggyel látogatható az Emlékház.


2023.06.01-től érvényes belépőjegy áraink:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák/nyugdíjas: 750 Ft
Múzeumpedagógia: 2400 Ft/fő
Tárlatvezetés/csoport: 3000 Ft
Esküvői fotózás: 25.000 Ft/alkalom

Csoportkedvezmény: 30 főtől – 20%


50%-os kedvezmény:

- 6. életévének betöltésétől-26. életévének betöltéséig
- 62 év feletti személy
- Legalább két 18 év alatti személyt kísér és annak közeli hozzátartozója (max. 2 fő)
- Társadalombiztosítótól öregségi teljes nyugellátásban részesül


Díjtalanul látogathatják az emlékházat az EGT alábbi állampolgárai:

- 6 év alatti gyermek
- aki a 70. életévét betöltötte
- fogyatékos személy és 1 kísérője
- Minisztérium által kiadott szakmai belépővel rendelkező személy,
- aki legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagja,
- köznevelésben dolgozó pedagógus, szakképzésben dolgozó oktató
- minden hónap utolsó vasárnapján a 26 év alatti fiatalok és akik 18 év alatti gyermeket kísérnek ( max.2 fő)

A kedvezményre jogosító dokumentumot kérjük felmutatni!


A nemzeti ünnepeken (március 15., augusztus 20., és október 23.) állampolgárságra való tekintet nélkül a muzeális intézmények kiállításai díjtalanul látogathatók.

Áraink forintban értendők és az ÁFÁ-t tartalmazzák.

Az Emlékház megújulását szolgáló beruházás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.